„Kati személye hozta el bennem a változást és az elhatározást, hogy nősülni érdemes. A mi érzelmeinkbe a házasság harmonikusan beleillett ” - mondta Schmied Zoltán színművész , A mi kis falunk papja az Alice Hotelben, és megmutatta, kit szeret. Kisfia és Édesanyja is elkísérte, hogy miért, az is kiderül riportunkból.
Jó nézni, mint a moziban, ami előttünk zajlik, kapkodás nélkül, családi munkamegosztásban. Schmied Zoltán színművész száll ki először az autóból, rutinosan veszi ki és nyitja az összecsukott babakocsit (vagyis nem először csinálja), miközben felesége, Ágoston Katalin másodpercek alatt öltözteti a kisfiukat, Milánt, hogy azon a pár méteren se fázzon meg az egyéves baba, míg az Alice Hotelbe lépnek. Az összhang innen, a bejárattól, az első perctől és métertől kezdve szavak nélkül megvan közöttük, és találkozásunk alatt, a hosszú fotózási napon sem zökken ki, törik meg, halványul. Fokozatosan erősödik. A két szülő közül az apára hárul a feladatok nagyobb része, elvonul vele, be is pelenkázza, a hamarosan érkező nagymamával egyeztet, miközben Katalin nyugodtan szépülhet: sminkeljük, készül a frizurája. – Nem lesz ez egyszerű, így, kisbabával – mosolyog a színésznő, kedvességből exkuzálja magát előttünk, de legfeljebb szavainak értelme fejez ki aggodalmat, szeme, hangja nyugodt, boldog. A fotózás közben valamiféle énidővé válik a kisbabás anyuka, Katalin számára, a család ugyanis ma levesz a válláról minden terhet. (A kisfia így aztán egész napunk alatt egyszer sem sír majd fel.)
„DE SZÉP VAGY!”
KATALIN
Mit szeretsz a házasságban? Azt, hogy van egy olyan társam, akihez bármikor, bármivel fordulhatok és nincsenek közöttünk tabutémák – mondja Katalin. –Vele minden örömömet, rosszérzésemet és jót megoszthatok magamból. Teljesen kinyílhatok mellette, és ez olyan biztonságérzetet ad, amit semmi más.
A Centrál Színházból ismered Zoltánt?
Nagyon régről: 2011-ben kerültem a Centrálba, tulajdonképpen innentől. Mit szeretsz benne? Leginkább azt, ahogy rám néz. És ahogy megölel. Akkor mindig azt érzem, soha semmi baj nem történhet az életben. Szeretem, hogy bármikor meg tud nevettetni, megkívánja, amit eszem és lop belőle. Szeretem, hogy már nem jó nélküle elaludni... – Tisztába tettem --- Milánt, akkor most lesz egy tiszta óránk – jön a színész a kisfiával és nézi az időközben már sminkben, menyasszonyi ruhában pompázó, törékeny kedvesét: – De szép vagy!
„AZ ÉN FIAM NEMCSAK SZÉP, KEDVES IS”
ZOLTÁN:
Mit szeretsz a feleségedben? Egyáltalán meg lehet ezt fogalmazni kisbabával a kézben, röviden és így hirtelen?
– Hát mindent! – szól közbe Katalin nevetve
– Igen, mindent. Azt szeretem, hogy olyan pozitív. A sok mosolygását.
(Katalin most komollyá változik és figyel.)
– A mosolygása jó hatással van rám.
Aztán telefonzizegés, majd A mi kis falunk papjának férfias hangja, de szeretettől lágyan:
– Itt is vagy, Édesanyám?!
Csak egy villanásra jelenik meg a nagymama a hotel bejáratában, háttérbe húzódik, hogy észre se vegyük jelenlétét, nem szerepelni, segíteni jön. Előre megbeszélték, kisunokáját a környéken fogja levegőztetni, hogy a fiának, menyének könnyebb legyen a mai nap velünk. A kicsit sem nagymama-szerű, elegáns hölgy jólesően nyugtázza, hogy a sminkelésből, fodrászkodásból, dekorálásból munkatársaink lopva ki-kitekintenek a fiára... Schmied Zoltán színművészt a Centrál Színházban, a moziban, vagy akár papként az ismert sorozatban annyian szeretik! Apa-szerepben azonban még annál is jobban tetszik! – Az én fiam nem csak szép, nagyon kedves is – reagál a színész édesanyja, és a babakocsival elindul az Andrássy úti napsütésbe.
„ANNYI AKADÁLYON MENTÜNK KERESZTÜL, HOGY ATTÓL ERŐSNEK ÉRZEM KÖZTÜNK A KAPCSOT”
KATALIN:
–Ugye, tudod, a férjed tetszik a nőknek.
–Valahol én erre büszke vagyok...
–Nem félted?
–Annyi mindenen mentünk mi keresztül, olyan kemény akadályokon, hogy attól nagyon erősnek érzem a köztünk lévő kapcsot. Persze, nem mindig egyszerű két színésznek, mert olyan helyzetekben látjuk a párunkat a hivatása közben, amikben normális ember nem. Azért az még nem fordult elő, hogy mondjuk a nők letámadták volna...
–...mert ott vagy Te, vagy ha nem vagy épp vele, hát olyan kedvesen tolja a babakocsit! Ha pedig babakocsi sincs, anélkül is látszik, ez a férfi valakit nagyon szeret.
–Az erős összetartozást, ami van közöttünk, az őszinteség alapozza meg. Mi mindenről szoktunk beszélgetni! Olyan dolgokról is, amik nehezek. Ha valamelyikünkben féltékenység támad, vagy bármi rosszérzés, mindig elmondjuk egymásnak. Ez olykor nem kellemes, viszont nem bírnám ki másképpen. Nem tudok este elaludni addig, amíg nem beszéljük meg azt a „valamit”. Nem akarok félni, hogy jaj, mi lesz...
–A boldogság idején akad félelmed?
–Amióta a kisfiam megszületett, azóta az idő múlását sokkal jobban érzékelem és nem feltétlenül örülök neki, kicsit megijeszt.
–Neked is van az előző házasságodból gyermeked?
–Nincs, Milán az első.
–A köldökzsinór a szülőket is örökre összeköti.
–A kisfiam születése előtt nem gondolkodtam azon, mire van idő és mennyi... Amióta Milán velünk van, hirtelen rövidebbnek tűnik az élet. A napok gyorsabban telnek.
–...mert boldog vagy. A szomorú, magányos emberrel halad lassan az idő, aki boldog, azzal rohan.
–Akkor inkább rohanjon! Hiszek abban, ha mindenről tudunk beszélni, akkor meg lehet előzni a nagy problémákat. Ha magába fojtja az ember, akkor rakódik, rakódik, és már akkor is gondot fog okozni, amikor a másik semmi rosszat nem tesz.
„A MI ÉRZELMEINKBE A HÁZASSÁG HARMONIKUSAN BELEILLETT. KATI SZEMÉLYE HOZTA EL BENNEM A VÁLTOZÁST”
ZOLTÁN:
Előző kapcsolatodból két gyermeked született, már kamaszok, és összetartod ezt a mozaik családot. Miért vártál Katalinig a házassággal?
–Nem is tudom. Kati személye hozta el bennem az érzést, hogy nekünk össze kell házasodnunk. A mi kapcsolatunkban valahogy természetes volt, harmonikusan beleillett. Az esküvőnk is nagyon jól sikerült, lazán tudtuk végigcsinálni, jól éreztük magunkat azon a napon, így aztán a vendégeink is. Nem volt bennünk semmi feszültség a szervezésével, lebonyolításával kapcsolatban. Emlékezetes, szép pontja az összetartozásunknak. És egy évre rá kiderült, jön a kisbaba... Minden olyan, mint egy mesekönyvben. Mindketten túl vagyunk nehézségeken, és lehet, ez is hozzásegít ahhoz, hogy jól tudjunk működni. Volt időszak, amikor más városban dolgoztunk, sokat ingáztunk, nem volt egyszerű. Megtanultuk értékelni az együtt töltött időt. Aztán jött a Covid, ami a mi életünkben minden drámája ellenére ünnep lett. Többet lehettünk együtt, és az én két gyermekem is sokat volt velünk. Nem dolgozhattunk, ami, persze, nehéz volt, de Katival át tudtuk billenteni, hogy szép legyen... Befelé figyelhettünk, csak magunkra és egymásra. Az a pár hónap erősen megalapozta, tudunk jól működni, beszélgetni. Kiegészítjük egymást. Ha neki vannak nehézségei, pl. munkában, akkor én tudom átsegíteni, ha nekem adódnak, akkor ő... Egy húron pendülünk.
KATALIN:
–A Házassági leckék középhaladóknak is ebben a színházban fut, a férjed főszereplésével. Te milyen fokozatúnak érzed magad házasság szempontjából?
–Talán haladónak. Haladok az úton... (Nevet.) ...de semmiképpen sem kezdőnek. A megélt nehézségek és örömök kellenek ahhoz, hogy egy házaspár azt mondhassa magáról, na, most nyugalom és bizalom van, átlátom az egészet, már nem keresek...
ZOLTÁN:
–A Te házassági szinted?
–Újonc vagyok házasság tekintetében, és a házasságunk csak három éve tart. ...azért talán már középhaladó vagyok benne, úgy érzem.
–Az anya szerep a mai napon egyelőre a Tiéd, édesanyáddal olykor telefonon egyeztetsz Milánról, pelenkázol, altatsz...
–Csak egy bizonyos ideig. Ez nem mindig van így. Beosztjuk, mikor ki segít a másiknak a kisfiunk körül. Így működünk otthon is, mint a mai napon. Ha valamelyikünknek dolga van, akkor a másikunk mindent átvállal a babával.
„A NÉMA CSENDBEN MEGÁLLTUNK...”
KATALIN:
–Mire vágysz most, amikor mindened megvan?
–(Szünetet tart.) Maradjon minden úgy, ahogy van. Szeretnék harmóniában lenni önmagammal később is. Mert ha ez így lesz, azt a családom, a férjem, a kisfiam érzi, és akkor sokkal több örömet, biztonságot tudok adni nekik az életünkben. Mi, Zolival nagyon hasonlóan gondolkodunk magánéletről, családról. Ráadásul én már láthattam, hogy milyen jó apuka, nagyon jó a kapcsolata a már iskolás gyerekeivel. És, látod, még az anyósommal is szerencsém van!
ZOLTÁN:
–Mondj olyan erős pillanatot, amikor úgy érezted, magadra találtál, minden rendben van, és Te is a helyeden vagy.
–Szerintem életem végéig keresem azt a pillanatot... (Nevet.) Vannak azért olyan időszakok, amikor az ember úgy érzi, na, ez most olyan! ...aztán máris jön a következő helyzet, feladat. A magánéletemben most látom úgy, hogy végre a helyemen vagyok. Az esküvőnkön is úgy éreztem. És Róma, az is olyan pont.
KATALIN
–Hogyan kérte meg a kezed?
–Rómába utaztunk, csak alig néhány napra. Én még nem jártam ott. November eleje volt, az első napunkon végig esett az eső, de mi felkészültünk esőkabáttal, és hihetetlen jókat sétáltunk. Óriási esernyő alatt fagyiztunk... Éjszaka néztük meg a Trevi-kutat, a Spanyol- lépcsőt. Számítottál a lánykérésre? Nem! Gyorsan elszaladt az első napunk Rómában, este gyönyörű helyen vacsoráztunk. Másnap időpontunk volt a Vatikánba, kisütött a nap, tavasz lett hirtelen a novemberből. Beléptünk a Sixtus-kápolnába. Maszkos időszak volt, teljesen elámultam, néztem fel, a csodálatos mennyezetre, közben csöndben kellett lenni, folyamatosan mondták, silenzio, silenzio, csendet, szóval, abban a néma csendben megálltunk. ...és Zoli akkor elővett a zsebéből egy gyűrűt, én akkor is a boltozati freskókat néztem. Aztán megkérdezte, hozzá megyek-e feleségül, mert azt érzi, ennek itt az ideje. És erre én annyira elkezdtem sírni, hogy a maszkom teljesen átázott. Ott álltunk még vagy fél órán keresztül, kézenfogva. Csak néztük a kápolnát. A Vatikán is hatással volt biztosan arra, hogy az a félóra időtlenné vált, végtelenné.
( ...és elkezdenek kicsit ketten lenni, a képeinken csak egymásra figyelni. Szinte minden fotón beszélgetnek. Nem instrukciók hatására ölelik meg egymást, csókol kezet Zoli Katalinnak, hanem spontán, mint valószínűleg teszi ezt bármelyik, a kívülálló számára ünnepnek látszó hétköznap. Csak figyeljük őket, mint a színházban vagy a moziban.)
KOVÁCS BOGLÁRKA
Helyszín: ALICE HOTEL BUDAPEST
Ruhák, fátyol: GOLDEN ROSE ESKÜVŐI RUHASZALON
Öltönyök és kiegészítők: LAVARD HUNGARY
Ékszer: VERO JEWELLERY DESIGN – LÁZÁR VERÓ
Fejdísz, tiara: EVALENA HANDMADE
Torta, sütemények: FELHŐSÜTI
Dekoráció, csokrok: BURGER ÉVA VIRÁGKÖTŐ MESTER
Haj: BERENDI GYÖRGYI, BERENDI LACI
Smink: ÁRMÓS ANNA BEAUTY STUDIO
Férficipő: VAN GRAAF
Dekor kellékek: BUTLERS
Fotó: GINGERPHOTO.HU, HALÁSZ JUDIT
GIMESI ANDRÁS GIME
