ÉN FÉLTEM...
A Hogyan tudnék élni nélküled c. tehetséges színészekre és Demjén Ferenc örökzöldjeire építő, mégis harmatgyenge, Mamma mia! utánzatnak is bűnrossz, országra szóló sikerfilm után ugyanis, mit ígérhet a Magyar menyegző, mely szintén retró világba visz, csak Demjén slágerek helyett a néptánccal, népdalokkal, népviselettel keresztezik?
Régóta nem állt ilyen közel egymáshoz fotográfia és filmművészet.
Aztán Káél Csaba Magyar Menyegzője minden nagy, közhelyes és a téma körül ólálkodó, rejtett csapdát gyönyörűen kikerül – az első percektől fogva tartva a nézőt. A Hunyadi, Semmelweis filmekhez hasonlóan odaragaszt a székhez, és nem nyafoghat se az értelmiségi, se az öreg, se a fiatal, hiszen ízléssel, mértékkel készült produkciót láthatunk, melyet az is élvezni fog, aki utálja a népzenét, akinek poros a népviselet (ne legyünk sznobok, ők vannak többen), mert az Úristen, ki ez a lány refrén már régen beszippantotta agyvelejét.
Nagyon szerethető népmese a Magyar Menyegző, színes, természetesen áradó tömegjelenetekkel, esküvői menetben, kedvesen botladozó kislányokkal, fejkendőjükből kinéző, a fiatalságot mosolygósan sirató erdélyi nénikékkel, a közéjük zökkenők nélkül, hitelesen beépülő, jól ismert színészekkel (Györgyi Anna, Törőcsik Franciska, Kovács Tamás...), és az epizód szereplőktől a főszereplőkig kivétel nélkül elhisszük, három nap alatt az utálatból is lehet szerelem, a dráma kisimulhat, a harag elszáll, a pokol paradicsommá válhat, ráadásul a földön! Törőcsik Franciska bájos arcán ennyi érzelmet ilyen rövid időn belül nem láttam még a dühtől, a sértettségen át, a lázadáson keresztül a drámaiságig, az önfeláldozó szerelemig, sőt az anyaságig, mindezt tűpontosan, finoman, hogy a villámgyors átmenetek ellenére hiszel neki. A húgát alakító, Bubik Réka Hajnalka, akinek ez az első filmszerepe, nagyon jó választás, a két színésznő reakciói közös jeleneteikben is izgalmasak, melyeket Györgyi Anna pazar mellékszerepe emel ki.
A néző könnyei pedig, mert lesznek, a Szerelempatakba tartanak.
Szerethető népmese a Magyar Menyegző, színes, természetesen áradó tömegjelenetekkel, esküvői menetben, kedvesen botladozó kislányokkal, fejkendőjükből kinéző, a fiatalságot mosolygósan sirató erdélyi nénikékkel, közéjük zökkenők nélkül, hitelesen beépülő színészekkel
A történet nem bonyolult, hiszen egy színes népmesében vagyunk, mely esküvővel indul, és azzal is végződik: két helyes fiú, valamikor a 70-es évek végén három napra Kalotaszegre utazik egy esküvőre. Az esküvő azonban ürügy, egy jövendőbeli érdekházasság megszervezéséhez és egy csempészügylethez. Péter (Kovács Tamás) és András (Kövesi Zsombor) ugyanis szegénylegények, na, nem Jancsói értelemben, hiszen már a szocializmus végén járunk, nem a véres, hanem a komikus szakaszában, amikor nem a lét a tét, hanem csak néhány év börtön. A két budapesti egyetemista a táncházmozgalomban is otthon van, de amatőr rockzenekarukkal amerikai sikerekről álmodik. Ahhoz viszont kell egy jó gitár, ami nincs, és sokba kerül. Meg is van a kísértés: a fiúk belebonyolódnak egy magyar határokon átívelő, Erdélybe vezető csempészbizniszbe, de ez még nem elég, a nőcsábász Péter a hangszerért látatlanban beleegyezik abba, hogy névházasságot köt András erdélyi unokatestvérével, a Magyarországra vágyó Katival (Törőcsik Franciska), akivel először az erdélyi esküvőn találkoznak. A film mentes a nagy, történelmi drámai konfliktusoktól, de nem is kell ezt elvárni tőle, hiszen cserébe a giccs elmarad, helyette egyszerűen és áradóan szép, kedves, mosolyt csal a néző arcára, mint amikor Sebestyén Márta énekel (igen, őt is láthatjuk néhány percre).
A felfelé vezető grádicsokkal, tánccal, néptánccal, Korniss Péter fotográfiáit idéző, gyönyörűen fényezett jelenetekkel (Lajos Tamás), Fábri Zoltán: Körhinta c. filmjét szintén megidéző (de azt nem görcsösen utánzó, csak arra utaló táncos-forgós, jó időérzékkel gyorsított, lassított, variált, más- és más szereplőkkel a történethez tagolt) kifejező képek megunhatatlanok. Igen, képek. Mert régóta nem állt ilyen közel egymáshoz film és fotográfia. Ráadásul színes kópián is művészien működik.
Márpedig fekete-fehérben könnyebb lenne, hiszen az mindig művészibbnek hat.
Csakhogy itt nincs művészieskedés. Az alkotókat nem feszélyezte ilyen görcs, kényszer, az látszik meg abból, ami lett.
A már közönségsikerekben bizonyított Törőcsik Franciska és az elsőfilmes Bubik Réka Hajnalka jó választás, elhisszük, hogy testvérek. Györgyi Anna színművész az édesanyjukat alakítja, humorral, szerethetően.
VÉGÜL...
A nyálasra túlcsorgatott nemzetieskedés, amitől féltem: elmaradt. A kristálytiszta képek cserébe elérik a szíveket. Az mindegy is, hogy átszövi-e az ifjúkor nosztalgiája, és azért hat, vagy a más produkciókban már bizonyított sikerszínészek (Törőcsik Franciska, Kovács Tamás, Györgyi Anna, Anger Zsolt) viszi-e be a nézőket a moziba, de az biztos, ezúttal örömmel bent maradnak.
KOVÁCS BOGLÁRKA
