Jelenetek egy házasságból

Izgalmasak együtt. Van köztük valami szabálytalan, ami erősebben összefűzi őket a normáknál. Rendkívüli kötődés, érdekes és szenvedélyes. JÁRAI MÁTÉ színművész, a Reggeli műsorvezetője és felesége, KÍRA szinkronrendező. A nyitott kapcsolat hívei, és 23 éve fiatalok ettől a szerelmi játéktól, melyet a házasságban is folytatnak. Érzelmük alapja a szabadság érzet, Máté „szabad madárnak” nevezi társát, miközben nagyon figyel, hogy a szándékosan nyitva hagyott kalitkába végül mindig örömmel szálljon vissza a másik.
Sokaknak furcsa és idegen, hogy a nyitott kapcsolat hívei. De van esélye hosszú távon kapcsolatukban a sokszor felbukkanó harmadiknak? Vagy csak eszköz a háromszögben, mely végül egyenessé teszi az utat két fix pont, férfi és nő között?

"A harmadik egy másik, párhuzamos életem szereplője, amitől én is több leszek, hiszen máshogy, egy másik énemmel élem meg, amitől teljesebb, boldogabb életet tudok élni és Máténak is többet tudok adni. Egy szerelem azért is kezd ellaposodni, mert természetesnek veszed, hogy ja, hát ő itt van, meglesz mindig és már nem teszel érte semmit."
KÍRA

2004-ben házasodtatok össze, farmerosan, lazán, de 23 éve szeretitek egymást. Mi tart együtt benneteket?
MÁTÉ: A humor, az önirónia, magunkon tudunk a legjobbat nevetni.
KÍRA: Sokat kell tenni egy kapcsolatért, hogy az működni tudjon...
MÁTÉ: A kezdetektől nagyon élvezzük egymás társaságát. Szeretünk együtt lenni. Ha az a kérdés, kivel szeretnék elmenni valahová, mindig Kírával, ő az első.
Soha nem helyeztél elé mást?
MÁTÉ: Soha. Azt hinni, hogy én vagyok a világ egyetlen jó pasija és leghumorosabb embere, vicces lenne és hamis. Hogy engem ne lehetne legyőzni, azt sem hiszem... De a múlt, az idő, a történések, amik bennünket összekötnek, erősebb szál, mint a pillanatnyi öröm, spontaneitás, amit egy másik ember adhat Kírának vagy nekem. A mi kapcsolatunknak az az erőssége, hogy annyi mindent éltünk át együtt, és jó lenne még, ugyanennyit, vagy a többszörösét...

"A nyitott kapcsolat fogalmat nem szeretem, azt érezteti, bárkinek szabad bejárása van. Épp az ellenkezője igaz. Csak azok tudnak így élni, akiknek nagyon fontos a társuk, figyelik, rezonálnak rá."
MÁTÉ

A FÉRFI ÷NŐ DOLOG
Máté és Kíra példázzák és ikonizálják a 21. századot, a sokszínű érzelmet, hogy nem csak egy-féle a boldogság, unalmas is lenne. ...hogy férfi-nő kapcsolatában a szenvedély mellé kell a jóság, abban pedig a szeretetnek több arca van. Komolytalan az egész közöttük a felszínen, a képeken, miközben vérkomoly a mélyen. Vígjáték mögött dráma, fájdalomban nevetés, pillanat mögött évek.

A szerelmetek a szeretettel kezdődött, erős, gyerekkori barátságból fejlődött ki, még a gimiben.  
KÍRA: Nem azért értjük meg egymást ilyen régóta, mert ennyi ideje tart, hanem azért kezdődött el egyáltalán, mert azonnal egy rugóra járt az agyunk, értettük, éreztük egymást. A gimnáziumban én az új lány voltam, aki fél év késéssel érkezett az osztályba. Csak néhány hónap múlva kezdtünk el valahogy egymással beszélgetni, de az azonnal elképesztő felismeréssel járt. Az első pillanattól tudtam, kevés ilyen ember van, mint Máté, nincs is még egy. Lát engem. Gyakran tapasztalom, az emberek csak a felszínt látják a másikból...
Nehezen kiismerhető valakinek tűnsz most is, mint amikor megláttunk, érzéki rövid hajaddal, kicsit szomorkás arcoddal, rejtély övez. Máté azonnal nyit, nyílt, humorral főszereplője lesz a pillanatnak, Rád, Hozzád idő kell...  
KÍRA: Azt szokták gondolni, nagyon különbözünk egymástól, de igazából nem. Máté csak a felszínen nyitott ember, aki könnyen teremt kapcsolatokat. Velem az elején nehezebb, viszont mélyebbre engedem az embereket egy idő után. Nála van egy határ, ahonnan nincs tovább.
MÁTÉ: Kíra egészségesebb lélek. Engem családi szinten is sokkal több tüske ért...
KÍRA: ...és Máté sokáig engem sem engedett azon a határon túl. Szinte meg volt rettenve, amikor felhoztam, el tudnám képzelni vele a férfi-nő dolgot.
MÁTÉ: Igen, Te kezdeményezted, én gondolni se’ mertem rá... Elmondta, megfordult már a fejében..., nem csak barátként lát, hanem a férfit is.
KÍRA: És akkor elérkeztünk a határig...

Kíra az első szerelmed?
MÁTÉ: Voltak előtte, de a nagy többsége ezeknek plátói maradt. Kíra volt az első olyan kapcsolat, amit.... (most először keresi a szavakat, szünetet tart, lassan fut neki) ...amit igazán komolynak lehet nevezni. Igen, az első, ami viszonzott, beteljesült, boldog...
Mitől rettentél meg?
MÁTÉ: ...hogy annyira hozzám való minden szempontból, és nem csak emberileg, világlátásban, komoly dolgokban, hanem külsőségekben is, az ízlésünk, mindenünk annyira egyforma a legapróbb, legmellékesebbnek tűnő részletekig.
Észrevétlenül átmentél a múltból a jelenbe.
KÍRA: Most is így van, igen. És fontos, hogy tudunk veszekedni, ellent tudunk mondani a másiknak, kimondunk olyan dolgokat, amiket sok kapcsolatban nem.
Tényleg sosem rezgett a léc, hogy elhagyod? (A kérdés mindkettőjüknek szól...)
MÁTÉ: Az, hogy Kírával szeretném leélni az életem, ez soha, egy pillanatra sem volt kérdéses. Vannak periódusok, amik egy hosszú házasságban kicsit nehezebbek..., viszont mi folyamatosan monitorozzuk a kapcsolatunkat, sokkal többet foglalkozunk vele, mint egy átlagos pár, napi szinten előkerül köztünk az úgynevezett szerelmi barométer, hogy áll most az esőfelhő és a napsütés. Gyakran kérdezem Kírát: 1-től 10-ig mennyire szeretsz?
KÍRA: És ha azt mondom, 15...
MÁTÉ: ...tudom, minden rendben van.

Kíra, szoktál Te ennek az elragadóan kedves embernek olyat mondani, hogy csak 7-es?
KÍRA: Tudunk mi ennél sokkal durvábbakat is mondani egymásnak. (Nevet.)
MÁTÉ: Kegyetlen őszinteség van a kapcsolatunk mögött, nincs semmi felszínes, burkolt ködösítés, szépítés. 

A SZAVAK FÖLÖTT VAN
Kíra boldog: az összes női szerepet megélheti a férje mellett. A bombanőt, akit Máté pásztázó tekintete minduntalan reflektorfénybe helyez, az őszinte társat, akinek kell a véleménye, a színházi kritikust, akivel olyan szenvedélyesen jó vitatkozni, de férje még a gyerek szerepét is betölti, hogy adjon feleségének magából egy kisfiút is. Jutalma: valamiféle (anyai?) megértés, őszinteség és olyan biztonságos szeretet, amit a szenvedélybeteg szülőkkel terhes gyermekkora után felnőtt életében végre megtalált: a feleségében.
FOLYTATÁS AZ ESKÜVŐ TREND MAGAZINBAN, KERESD AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

INTERJÚ: KOVÁCS BOGLÁRKA
HELYSZÍN: SPIRIT HOTEL, SÁRVÁR
MENYASSZONYI RUHA: ROMANTIKA SZALON
FÉRFI ÖLTÖNYÖK, KIEGÉSZÍTŐK: DIGEL STORE BUDAPEST
FOTÓ: DÉVAI ZOLTÁN ÉS ERDŐS ZSOLT
ÉKSZER: ARTE DA ME
VIRÁG: DUNAVIRÁG
DÍSZLET, CSOKROK, VIRÁGKOMPOZÍCIÓK: DEKORÁGI
(A DUNAVIRÁG VIRÁGAIBÓL)
EGYEDI CUKORVIRÁGOK: SUGARCRAFT BY KANYÁRI ESZTER
TÁNYÉR: DUNAVIRÁG
TERÍTŐ, EVŐESZKÖZ: BUTLERS
CIPŐ: VAN GRAAF/ BUGATTI, LLOYD
SMINK: SZALAI NIKOLETTA
HAJ: BERENDI GYÖRGYI
KREATÍV MUNKATÁRS: SZENTPÉTERI CSŐKE BEÁTA