MOST ÍRD BE A NAPTÁRADBA!
Esküvői divatbemutató és kiállítás a varázslatosan szép Öttevényi kastély-ban szeptember 28. vagy 29-én! INGYENES, de regisztrációhoz kötött. Szeretettel várnak kiállítókat is, érdemes jelentkezni, hogy ott lehess. Az Esküvő Trend Magazin -nal is találkozhatsz!
REGISZTRÁCIÓ, JELENTKEZÉS ITT: https://ottevenyikastely.hu/eskuvoi-divatbemutato-es.../
Fotópályázatot is hirdettek a kastélyban, mely igen fotogén. Erdélyi Ákos készítette az általunk választott képet:-)Tetszik nekünk, hiszen egyszerre elegáns és nagyon oldott! Épp olyan, mint amilyen a legjobban sikerült esküvők hangulata...
A kastély elhelyezkedésének köszönhetően rendszeres találkozóhelye volt az arisztokratáknak, a legendák szerint számtalan országos jelentőségű ügyben itt született tényleges döntés.
Győrtől 15 km-re magasodó kastélyt a Bécs-Pozsony-Budapest főútvonal mentén, az egykori legnagyobb birtokosok közül báró Földváry Miklós de Bernátfalva (1840-1914) építtetett feleségének 1870-ben, azóta pedig a falu jelképévé vált. Az épület eredetileg „úrilak” volt, később kastéllyá bővítették, majd Földváry Miklós lánya, Valéria (1872-1964) örökölte, aki 1895-ben házasodott össze gróf Csáky Károly (1873-1945) honvédelmi miniszterrel.
Frigyükből született Csáky Andor gróf műkedvelő mágnás, anyja révén öttevényi földbirtokos. Fiatal éveiben először a költészet felé vonzódott, majd közgazdasági cikkeket írt, végül a fényképészet érdekelte a legjobban. Ezt követően több éves tanulmányútra ment Németországba és Franciaországba, ahol megismerkedett az ottani filmgyártással, levelezés útján kapcsolatba lépett az amerikai filmszövetséggel is. Háromszor nősült.
1931-ben két felvonásos (kb. 600 méter) néma rövid filmdrámát készített az Öttevényi birtokán. Szereplői színinövendékek és az alkalmazottai voltak.
Csáky Gróf a pletykák szerint kártyán veszítette el a kastélyt, ami így került a személyzethez tartózó Kusler családhoz. Tőlük az oroszok bevonulásával egy időben, államosítással vették el a tulajdon jogot. A családot egy gazdasági épületbe kiköltöztették és a kastély bútorzatot kisorsolták az érdeklődők között. A későbbiekben az Őskertet felparcellázták és ingyen osztották szét. Mára gyönyörűen várja látogatóit, rendezvényeket, esküvőket is!
Nézd meg ezt az inspirítv kisfilmet:
https://www.youtube.com/watch?v=cRpqYboAS6w